Őszi emlék...

Erdődi szőlőtermés. Szép volt az idéni ősz (talán még tart egy kicsit). Nem színekben remekelt, viszont szép idő volt, meleg, napsütés. Ki tudja, talán még csak ez után fognak tombolni az igazi őszi színek.
Persze ilyenkor még mindig a tavalyi borokat iszogatom, de már kiváncsian várom az idéni termést.
Szeretem az ilyen egyszerű képeket. Tudom, agyonfotózott téma, nem is fogok ezzel ezer díjat beseperni, de az ilyen fotók kapcsán szoktam elgondolkodni azon, hogy miért is fotózok? Bármennyit is gondolkodok rajta, bármilyen magasztos magyarázatokat is találjak (hogy művészi énem megnyilvánulása, meg ilyenek) a valós válasz nagyon egyszerű: jól esik. Ez számomra egy kellemes időtöltés. Szeretek lehasalni, vagy éppen a nyakamat nyújtogatni, megnézni, egy banálisnak tűnő dolog vajon hogy néz ki másik szemszögből. Szeretem azt az elégtételt amit akkor érzek, amikor egy-egy furcsábbnak tűnő szögből mégis találok egy érdekesebb látványt. Ki tud kapcsolni egy kicsit ez a tevékenység. Sajnos az utóbbi időben egyre ritkábban tud kikapcsolni valami. Tudom, csakis én tehetek róla...

A fenyő bárhol megél...

A Párengből lefele jövet láttam meg ezt a fenyőt. Nyilván nem épp a sziklából nőtt ki, de ebből a szögből igencsak úgy tűnik...Amúgy nem kis teljesítmény volt részéről megélni ott ahol épp megél. Egy nagyon vékony talajréteget talált magának, pont az erdőhatáron. Ez volt az első fa amit lefele jövet elértünk, ez a magasság fölött már csak borókát lehet találni az ösvény mentén. Érdekes egyébként, hogy az ember akárhol van, mindig az az érzése, hogy a szemközti oldalban magasabban van az erdőhatár... Valószínűnek tartom, hogy valamiféle optikai csalódás. Nem hiszem, hogy minden hegyen minden turistaösvény pont ott vezet el, ahol a legalacsonyabban ér véget az erdő...
De lehet, hogy csak nekem tűnik úgy...