Őszi emlék...

Erdődi szőlőtermés. Szép volt az idéni ősz (talán még tart egy kicsit). Nem színekben remekelt, viszont szép idő volt, meleg, napsütés. Ki tudja, talán még csak ez után fognak tombolni az igazi őszi színek.
Persze ilyenkor még mindig a tavalyi borokat iszogatom, de már kiváncsian várom az idéni termést.
Szeretem az ilyen egyszerű képeket. Tudom, agyonfotózott téma, nem is fogok ezzel ezer díjat beseperni, de az ilyen fotók kapcsán szoktam elgondolkodni azon, hogy miért is fotózok? Bármennyit is gondolkodok rajta, bármilyen magasztos magyarázatokat is találjak (hogy művészi énem megnyilvánulása, meg ilyenek) a valós válasz nagyon egyszerű: jól esik. Ez számomra egy kellemes időtöltés. Szeretek lehasalni, vagy éppen a nyakamat nyújtogatni, megnézni, egy banálisnak tűnő dolog vajon hogy néz ki másik szemszögből. Szeretem azt az elégtételt amit akkor érzek, amikor egy-egy furcsábbnak tűnő szögből mégis találok egy érdekesebb látványt. Ki tud kapcsolni egy kicsit ez a tevékenység. Sajnos az utóbbi időben egyre ritkábban tud kikapcsolni valami. Tudom, csakis én tehetek róla...

Őzles közben szép a reggel...

Szombat (2014. okt. 11.) reggel kimentem a falu szélén lévő erdőbe őzeket lesni. Csak juhnyájat láttam juhászostól-kutyástól. Nagyon szerettem volna ha pont ezen a helyen jön ki az őz az erdőből, de meg kellett elégedjek ezzel a látvánnyal. Vasárnap reggel már láttam őzeket is, de nem sikerült eléggé közel férkőznöm hozzájuk.

 
Persze a reggeli köd is akkor volt a legsűrűbb, amikor megjelentek az őzek (vagy pont fordítva, ki tudja....) Sokat kellett a kontraszton emeljek, ahhoz hogy valamennyire látszodjon őkelme...

Bonsai...

Megtetszett ez a bonsai-szerű fa Székelyabod mellett egy dombtetőn, viszont nem volt megfelelő objektívem hozzá. A tele túl szűk volt, a széles látószögű pedig túl széles. Távolabb menni nem lehetett, ha közelebb mentem volna megváltozik a háttér - az égbolt került volna bele, amit nem akartam. Úgy döntöttem, hogy panorámával próbálkozom. A telével portré állásban készítettem három képet amit majd később összerakok. Soha nem volt türelmem a Photoshop-hoz, viszont az újabb verziók már egész ügyesek ami az automatikus panorámakészítést illeti. Úgy-hogy rábíztam. Meg vagyok elégedve az eredménnyel. Persze, ennek a feltétele az, hogy helyesen legyenek fotózva a rész-képek, minimális legyen közöttük a képek szélein jelentkező torzítások, a vízszint be legyen tartva, stb. Sokat segít ezeken a teleobjektív. Vizsont sokan a széleslátószögűvel fotóznak hihetetlenül szép panorámákat. Gőzöm sincs, hogyan csinálják...

A fenyő bárhol megél...

A Párengből lefele jövet láttam meg ezt a fenyőt. Nyilván nem épp a sziklából nőtt ki, de ebből a szögből igencsak úgy tűnik...Amúgy nem kis teljesítmény volt részéről megélni ott ahol épp megél. Egy nagyon vékony talajréteget talált magának, pont az erdőhatáron. Ez volt az első fa amit lefele jövet elértünk, ez a magasság fölött már csak borókát lehet találni az ösvény mentén. Érdekes egyébként, hogy az ember akárhol van, mindig az az érzése, hogy a szemközti oldalban magasabban van az erdőhatár... Valószínűnek tartom, hogy valamiféle optikai csalódás. Nem hiszem, hogy minden hegyen minden turistaösvény pont ott vezet el, ahol a legalacsonyabban ér véget az erdő...
De lehet, hogy csak nekem tűnik úgy...

Danone..

Elkísért bennünket ez a szentbernáthegyi. Benone, Benny, vagy valami hasonló neve volt, mi következetesen Danone-nak hívtuk. Három napig nem tágított mellőlünk. Elkísért a főgerincre is más turisták rémületére és csodálatára. Egyetlen kifogásunk csak az éjszakai horkolása volt. Rosszabb volt mint egy orrsövényferdülés.

Bújócska...

Továbbra is Páreng. Ez a "Lacul Lung" (szó szerint Hosszú Tó) partján készült egy borús reggelen. Csak néha-néha bújt elő a nap, olyankor halovány fényfoltokat szórt a hegy oldalára. A felhőbe burkolózott hegycsúcs a Nagy Páreng, a maga 2519 méterével. Ez az utolsó előtti napunk kellett volna legyen a hegyen, de egy nappal hamarabb érkezett az eső, mint ahogy vártuk. Úgyhogy ezután még megpróbálkoztunk egy kis túrával, de miután eláztunk úgy döntöttünk, hogy levonulunk a hegyről.

Egyszerűség...

Végre hegy! Régi álmom valósult meg a Páreng hegységben tett túrával. Ami a fotózást illeti nem volt egy kiemelkedően jó túra, de voltak szép pillanatai. Ez itt egy egyszerűbb kép, ami ennél megfogott az a vízszintes rétegzettség - a víztükör, a kövek és a felhők különboző rétegei.

Erdőd...

Nyári szabadságunk végén meglátogattuk erdődi barátainkat, ekkor sétáltunk el a felújított várhoz is. Én jártam már itt a felújítás előtt is, érdekes volt látni egyfajta előtte-utána képet a várról. Nem mondom, hogy ez a restauráció giccsmentes, de tetszett. Ami viszont szerintem nagyon feldobja ezt a képet, azok a felhők. Ezért is döntöttem a fekete-fehér kidolgozás mellett. Színesben sem rossz, de így talán jobban kiemeli a formákat.

Jobbágytelke...

Kisétáltunk a gyerekekkel a domboldalra Jobbágytelkén, épp a tetőre érve vettem észre a bácsit aki utánunk egy kicsivel érkezett szénát forgatni. Tetszett ahogy épp csak a feje és a vasvillája látszott adott pillanatban. Persze kellett ehhez a tele, sajnos épp F8-ra volt állítva, szűkebb rekeszt szerettem volna, de nem volt már időm rá.

Virág...

Ezt is a Nyárád partján találtam.
Nem vagyok növényszakértő, sajnos még egy növényhatározóm sincs (még), de ha valaki megmondja a nevét a virágnak, akkor lecserélem a címet.

Nyárád...

Hétvégi gyerekes-családos sátrazás alkalmából.
A felső vöröses agyagfalban nyáron gyurgyalagok lakoznak, de úgy tűnik szeptember eleje már késő. Elvonultak...
De szeretjük ezt a helyet, jövőre is megyünk majd...